Fapadoskonyv.hu strana 42 z 82
vydavateľstvo
Mónika
?A nappalitól a tölgyfa lépcson lement a garázsba, hogy felhozza a porszívót. A vasajtót tárva-nyitva találta. Felkattintotta a villanyt. A Kadett a helyén állt, tisztán, mintha nemrégen mosták volna le. A kazánházban is tökéletes volt a rend. Amikor belépett a barkácsmuhelybe, azt hitte, hogy menten szívszélhudést kap az eléje táruló látványtól. Még arra sem futotta erejébol, hogy felsikoltson. Tarczali Tibor a satupad elott, a muanyag padlón feküdt, homlokán véres lyuk tátongott, feje körül száradt vértócsa. A muhely jobb falánál a vasállvány félre volt húzva, mögötte a falban egy nyitott páncélszekrényt vett észre??
Na stiahnutie
2,79 €
A csodagyermek
Ambrus Zoltán (Debrecen, 1861. február 22. - Budapest, 1932. február 28.) magyar író, kritikus, műfordító, az MTA levelező tagja. Középiskoláit Nagykárolyban, majd Budapesten végezte. 1877-1881-ig Budapesten jogot tanult. 1885-1886-ban a párizsi Collége de France-ban, és a Sorbonne-on francia nyelvtörténeti és irodalmi előadásokat hallgatott. Később A Hét munkatársa lett. Írásokat közölt a Borsszem Jankóban is. 1900-tól az Új Magyar Szemle című lapot szerkesztette. 1917 és 1922 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Művei (regények és novellák) mintegy tizenhat kötetet tesznek ki.
Na stiahnutie
2,79 €
Shakespeare
?Ezt a kis könyvet még 1916-ban, Shakespeare halálának háromszázadik évfordulójára, mint szóbeli elõadásaim hevenyészett írásbeli megrögzítését akartam megjelentetni, de ez a vad háború azzal az állandó nagy nyomással, mellyel lelkünket megüli, szinte észrevétlenül egészen elveszi szabad erõnket. A hallgatóság elõtt még valahogy összeszedjük magunkat# az íróasztalnál, magunkra hagyatva, vesszük észre nagy ernyedtségünket. Majd a háború után, ezzel szeretünk minden ilyféle dolgot elhalasztani. De nagy tévedés azt hinni, hogy a háború után jó dolgunk lesz, hogy nagyon fogunk örülni és új erõérzet szállja majd meg lelkünket. Túl soká tart ez a háború, nincs az a lélek, melynek rugalmasságában kárt ne lenne. Egyetlen egy mentség van: nem engedni az elernyedésnek. Engem az rázott föl, hogy úgy éreztem: ha most nem írom meg, soha többé nem tudom megírni. Midõn pedig erre azt feleltem magamban: mit árt az, ha ez a könyv meg nem íródik, annyi van ilyen, könnyû volt elhatároznom magam. Az összes szellemi állásfoglalások közt a cinizmus a legundorítóbb. Nem az író dolga ítéletet mondani a maga dolgáról, de fõleg nem, mielõtt a dolgát elvégezte. A dolgát pedig vegye komolyan, különben ne fogjon tollhoz, de még a száját se nyissa ki. Majd az idõ tesz igazságot minden dolgunkban.? (Alexander Bernát)
Na stiahnutie
2,79 €
A Bolingbroke-kastély kísértete
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.
Na stiahnutie
2,79 €
Cseresznyéskert
A Cseresznyéskert (1903) írói szándék szerint ?mulatságos? alkotásnak készült. A komikus elemek ellenére mégis alapvetoen tragikusság és líraiság jellemzi a darabot.Egy létezo világ fájdalmas szétesése a humoros felhangokkal és szituációkkal együtt mindenképpen szomorú. Ami volt, nincs többé! Értékes vagy értéktelen?Akármilyen ? elmúlt. A mu valóságos cseresznyéskertje szimbólum is. Érvényes minden emberi életre, törekvésre, érvényes családi életre, érvényes bármilyen életforma megszunésére. De legfoképp érvényes mint szimbólum, a korabeli Oroszországra.
Na stiahnutie
2,79 €
A falutól a városig, Háború után
Nagy feltűnést keltett megjelenése idején Gyergyai Albert első szépprózai műve, az Anyám meg a falum. Annyi tanulmány és esszé tudós írója, a francia irodalom fordítója és nagy tehetségű professzora váratlanul önmagáról kezdett szólni, bár igaz, hogy személyessége megint csak modellhez kötődött: csakhogy ezúttal nem irodalmi modellhez, hanem szülőföldjéhez.A falutól a városig ennek a vállalkozásnak a folytatása. Első ciklusa közvetlenül kapcsolódik az előzményhez; a gyermekkor nevezetes szereplői, a falu életének meghatározó figurái, többségükben okos, életvitelükben, konyháikban, ruháikban és olvasmányaikban igényes nők bukkannak elő az emlékezet mélyéről. S a legmegrázóbb közülük az író nővérének Szép Ilonkának regényes, boldogtalan lénye.A második részben a diákévek kisvárosa idéztetik meg, például a kisváros életének egy különös komponense: a francia vagy német nevelőnők jóvoltából műveltséget és európaiságot – legalábbis annak igényét – nyújtó csöndes délutánok.A harmadik rész – napló. A háború után, a kisvárosban és a faluban tett látogatások tapasztalatait őrzi. A negyvenes évek hangulatát, amikor az emberek többsége idegzetében még a múltat őrzi, félve, sokszor ügyetlenül kóstolgatja az újat. S ott élnek a vagyonukat vesztett arisztokraták, s közülük néhány szép méltósággal viseli sorsát.Gyergyai Albert előadásmódja a klasszikus próza nyugodt ritmusán, részletező technikáján iskolázott. De nemcsak ezért jó olvasni. Azért is, mert tárgyilagos szemlélet és személyesség példamutató egységbe forrt e művében, de talán helyesebb úgy fogalmazni: íme, egy őszinte könyv.
Na stiahnutie
2,79 €
Betti néni II. rész
Párizsban járunk, Lajos Fülöp idején. A város porondján a nemesi és napóleoni világ romjaira újfajta palotákat emel a pénz: bankokat és kéjtanyákat, tozsdét, vasútállomást, éjjeli mulatót, találkahelyeket.
A vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valérie-t, a letunt idok elegáns Hulot báróját, s kereskedosegédbol tokepénzessé nott Crevelt és a többieket is. Csak egyetlen noalak emelkedik ki tisztán e forró, szennyes, lükteto, felorlo kavargásból: a romantikusan eszményített Adeline, Valérie mennybéli ellenpárja. Mellettük a harmadik foszereplo, Betti néni, a Bosszú istennojének képében jelenik meg ijeszto arcával, indulataival és pusztító makacsságával. Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva.
Na stiahnutie
2,79 €
Egy magyar nábob
A mu alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviseloje, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkozni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülo énjét. A reformkor fellendíto ereje, a körülötte megjeleno nagyszeru figurák, és a hozzá menekülo polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszeru, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját. Unokaöccse, Abellino, aki rossz tréfája és a nábob megtérése miatt elesik a hatalmas örökségtol, a külföldön tékozló életet élo, hazafiatlan arisztokrácia képviseloje: gúnyosan, szatirikusan bemutatott figurája képezi az ebben a regényben is nagy szerephez jutó jókais héroszok alakjához a sötét hátteret. A számos epizódfigura, a pünkösdi királyságot elnyero Kis Miska, a részeges kurtanemes kompánia tagjai, az aranyifjak és a pesti irodalmi világ jellemzo képviseloi, a prostituálódott Mayer lányok, a derék iparos Boltai és nevelt fia stb. nemcsak hallatlanul feldúsítják a regény társadalomképét, de egyúttal a legjobb, legjellemzobb zsánerfigurái is a magyar irodalomnak. Jókai meditatív líráját, elégiai prózaköltészetét Fanny, a reménytelenül szerelmes fiatalasszony képviseli a muben. Az o figurája révén vált át Jókai a regény cselekményszintjérol a szimbolikus, metaforikus síkra, szinte huszadik századi regénypoétikai minoségeket elolegezve muvében.
Na stiahnutie
1,07 €
Igézet
Tájakhoz, városokhoz fűződő emlékeit, utazásélményeit gyűjtötte képeskönyvébe Illés Endre. Lőcsétől Bangkokig járva a világot, benyomásait néhány erőteljes, jellegzetes vonással rögzítve alkotta meg tollrajzait, amelyekben a „kőbe és márványba építkező hivatalos történelem” dómjai, várai, kápolnái és palotái előterében tevékenykedő ember hétköznapjai jelentik az igazi csodát, s válnak az írói ábrázolás legfontosabb elemévé, tárgyává. Illés Endre emberszeretete és alkotói pontossága sajátos élménymegközelítéssel tárja fel a környező és a távolabbi tájak, népek ismerősebb és különösebb világát, arculatát. A megfogalmazás módjában és műfajában is sokrétű könyv az Igézet: novellisztikus és esszészerű írások váltakoznak benne pár mondatos „noteszlapokkal”, feljegyzésekkel. Mindezek egységességét Illés Endre szemléletének következetessége biztosítja, a nem hivalkodó, a részleteket önmagukban is fontosnak tartó, azokat felemelő realizmus, az apró életmozzanatok megbecsülésének melegsége.
Na stiahnutie
2,79 €
Névtelen vár
A francia forradalomban kivégzett királyno, Marie Antoinette kislányát orzi, rejtegeti a Ferto tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény fohose, egy Magyarországra menekült emigráns francia gróf. Jókai egyik legromantikusabb regénye a Névtelen vár, teli titokkal, cselszövénnyel, Bourbon-liliomos misztikával, szuzies-éteri szerelemmel (mert a fogoly kis királylány persze beleszeret nemes védelmezojébe, aki persze nem viszonozhatja vágybeli királynoje érzelmeit). De egyben az egyik legszebb Jókai-regény is a mu: a Ferto-vidék csodás huségu leírása, a régi magyar élet felejthetetlen tablója, a táblabírás, osi nemesi, megyei világ nagyszeru felidézése, sajátos ragyogásának, provinciális bájának halhatatlan megörökítése.
Na stiahnutie
1,07 €
dostupné aj ako:
A "szerelem"-ből "csavargó" lett
A hollywoodi színésznőként és forgatókönyvíróként is ismert Jane Allen (1916-1970) regénye a hollywodi Superfilm stúdiójában dolgozó titkárnők, producerek, színészek, színésznők egymáshoz írott leveleinek, feljegyzéseinek és napló bejegyzéseinek montázsa alkotja, melyből a Szerelem című film forgatásának és a elkészültének nehézségei bontakoznak ki. Természetesen mindeközben a nélkülözhetetlen romantikus szerelmi szál sem marad elvarratlan. A mind formailag, mind történetében izgalmas regény első és máig egyetlen magyar nyelvű fordítása Szávai Nándor nevéhez fűzhető, és 1946-ban jelent meg.
Na stiahnutie
2,79 €
dostupné aj ako:
A gyűlölet ára
A ?hatvanas évek elején feltűnt írónemzedék egyik legkiválóbb tagja, a Sikátor, a Makra, a Névnap szerzője – pályafutása során első ízben – bűnügyi regénnyel, vérbeli magyar krimivel jelentkezik.A gyűlölet ára igazi főhőse nem az áldozat, a maga ellen annyi indulatot kiváltó zsibpiaci hiéna. A történet legmélyebben rejlő feszültségét a cigány származású nyomozóhadnagy személye rejti, akinek egy felerősödött előítéletekkel terhes világban kellene megtalálnia az igazi gyilkost. A napjainkban játszódó, sokszálú, izgalmas cselekmény minden újabb fordulata meglepő, mert anyagi érdek éppúgy motiválhatta a bűntettet, mint az áldozat feleségének szexuális étvágya. Jellegzetes tünet, hogy a gyanúsítottak nem is legelső sorába tartozó cigány férfi ellen már-már meg is konstruáltatik a vád. A vele azonos származású nyomozónak még az elfogultságára történő célozgatásokkal is meg kell küzdenie, s amikorra kiderítené az igazságot, a történet nem sejthető, fura csattanóval zárul: a valódi gyilkos is cigány…
Na stiahnutie
2,79 €
Kegyetlen ifjúság
Palotai Boris népszerű regénye, a Kegyetlen ifjúság az írónő első regénye, mely 1943-ban látott először napvilágot. Hősnője a későbbi, jellegzetes Palotai Boris-hősnők prototípusa: a serdülő lélek kitörő szeretetéhségével és érzékenységével környezetét felkavaró kamasz lány, ebben a regényben a félig, majd egészen árva Kádár Zsuzsa, akit rossz sorsa a két háború közti Magyarországon vet árvaházba, aki a kínzó szeretetéhségtől űzött „feltűnési vágyában” a legnagyobbtól: a Haláltól sem riad vissza, hogy környezete figyelmét magára irányítsa.
Na stiahnutie
2,79 €
Petőfi Sándor összes költeménye 3. rész
Petofi Sándor összes költeményei, három kötetben.
Na stiahnutie
1,07 €
Különös álmok
A Különös álmok finoman megrajzolt, szende és melankolikus novellák gyűjteménye Szini Gyula tollából. Elbeszéléseiben gyakran keveredik a mese és a valóság, s a lágy lírai hangvétel az író különleges érzékenységéről tanúskodik. Itthoni és párizsi történetek, vidéki románcok és nagyvárosi tragédiák, színészek és gépírókisasszonyok, naiv gyermekek és kiábrándult művészek töltik meg élettel ezt a rendkívül szórakoztató és megindító kötetet.
Na stiahnutie
1,07 €
Apa és fia
Bolyai-Lobacsevszkij féle geometria – nincs olyan diák, aki ne hallott volna róla. De hogy milyen nehéz, küzdelmes úton jutott el ennek felfedezéséhez Bolyai János, azt már kevesen tudják. Apjával, Bolyai Farkassal folytatott végnélküli viták hatására született meg az új geometria, de a felfedezés nem volt elég. Meg is kellett védeni, el is kellett fogadtatni az akkori tudományos világgal a matematika egyik legnagyobb vívmányát. Ezt a harcot, a két nagy matematikus életét mutatja be Száva István legújabb regényes életrajza.
Na stiahnutie
2,79 €


















