Najnovšie - Filozofia strana 6 z 18

Příběh o Faustovi představuje jeden z nejstarších a nejpodstatnějších evropských mýtů, jehož aktuálnost v současné době každým dnem narůstá (což je dobrá zpráva pro mýtus, ale - s přihlédnutím k pointě faustovských příběhů - varovná pro nás). Vladimír Just, který o faustovském mýtu a jeho proměnách už tři desetiletí přednáší na Filozofické fakultě Univerzity Karlovy v Praze, proto shromáždil a pro knihu upravil studie z let 1994-2013, jimiž se pokusil z rozmanitých stran nahlédnout do jeho podstaty. Soubor studií nás tak provází samotnými útrobami mýtu, vyprávěného z nejrůznějších aspektů, ale s jedním společným jmenovatelem: tím je scéna kontaktu a posléze kontraktu člověka se zlem. Právě tato scéna okamžitého zisku a do nedohledna odložené splatnosti, scéna, bez níž by žádný faustovský příběh nebyl faustovským příběhem, dala celému souboru souhrnný název, kterým autor zřetelně míří k dnešnímu čtení pradávného příběhu: Faust jako stav zadlužení.Toto aktualizované vydání je rozšířeno o jednu pozdější faustovskou studii z roku 2018, vzniklou po prvním vydání knihy a reflektující ideologické zkreslování Fausta v době normalizace.

Trojice článků, jejichž překlad je obsahem této knížky, patří ke Guardiniho méně známým a zřídka citovaným textům, přestože jde o zásadní filosofické texty - neboť obsahují až překvapivě rozvinutou kosmologii a antropologii, zcela srovnatelnou s tou, kterou autor předloží, až se na ni výslovně zaměří, v knize Svět a osoba (1939, Welt und Person, Würzburg 1939; český překlad D. Pohunková, Svitavy 2005.). Články R. Guardini původně uveřejnil na pokračování ve třech sešitech sedmého ročníku časopisu Die Schildgenossen (1927). Znovu vyšly v rozsáhlém výboru z Guardiniho textů Co je křesťanské? (Unterscheidung des Christlichen, Mainz 1935) a v roce 1950 též jako samostatná publikace (Lebendiger Geist, vyd. P. Schifferli, Zürich 1950).

Chvála pomalosti spochybňuje kult rýchlosti, ktorý sa začal veľmi dôrazne presadzovať od nástupu priemyselnej revolúcie. Kniha sa zameriava na rôzne oblasti života človeka – prácu, rodinný život, vzdelávanie, sex, stolovanie, liečbu chorôb, a vyzýva k zvoľneniu tempa. Rozoberá komplikovaný vzťah človeka a času tvoriaceho rámec našej existencie a otvára otázky, ktoré nútia k zamysleniu nad prioritami. Filozofia pomalosti sa dá zhrnúť do jediného slova – rovnováha. Ľudia objavujú energiu a efektivitu tam, kde by ich možno najmenej očakávali, v spomalení. Kniha Chvála pomalosti, ktorá sa už stala klasikou svojho žánru, patrí k prvým komplexným pohľadom na celosvetové hnutie, ktoré si razí cestu do hlavného prúdu. Chvála pomalosti je vyváženou zmeskou anekdot, osobných príbehov a faktov a krátko po svojom vydaní sa stala bestsellerom.

Vybrané práce Jiřího Němce z rozmezí více než patnácti let spojuje téma lidské svobody. Otázku svobodného jednání, jeho předpokladů a důsledků, považoval autor celoživotně za vůbec nejdůležitější. Výbor zachovává chronologii vzniku textů a umožňuje tak sledovat podoby a vývoj Němcova myšlení v dosud neznámé celistvosti. Název Drama lidské svobody odkazuje k místu ve studii Implikace svobody, v níž píše J. Němec o životním obratu, provázeném převzetím odpovědnosti. Tento výbor nenahrazuje vydávané sebrané spisy, a tudíž nezveřejňuje ani všechny texty z uvedeného období, ani všechny texty, v nichž se autor věnoval tématu svobody. Smyslem výboru je zpřítomnit v základních obrysech autorovo životní téma v čase, kdy se nejen opět začíná zvedat zájem o jeho filosofické, psychoterapeutické a kulturně-společensky zaměřené dílo, ale kdy navíc získávají novou aktuálnost otázky, které Jiří Němec a spříznění myslitelé nastolovali.

Machiavelliho Vladár patrí k základnému fondu diel svetovej literatúry. Florentský sekretár, vyslanec a teoretik doň vložil myšlienky, vyvierajúce zo skúseností, ktoré nazbieral za svojej verejnej činnosti. Machiavelli je realista a jediný prostriedok na to, aby vlasť bola slobodná a nezávislá, vidí v tom, že opraty vlády chytí silná ruka, človek, ktorý sa nezľakne žiadneho prostriedku, aby dosiahol svoj – v autorovom chápaní a čase vznešený – cieľ. Niektoré jeho zásady a poučky sú chladné a trpké, pochopiteľné len v kontexte doby. Práve pri Machiavellim však často dochádza k dezinterpretáciám. Dodnes sa naňho s obľubou odvolávajú štátnici a politici, no azda by bolo namieste nenahliadať na jeho najznámejšie dielo ako na všeobecne a nadčasovo platný návod na spravovanie spoločnosti.

Morální charakter (éthos) je velmi starý koncept, jehož filozofické kontury, stejně jako jeho propojení s dovršením lidského života, nacházíme v antice. Patrně i dílem šťastné náhody je s tímto konceptem spojován v první řadě Aristotelés, žák Platóna, a jeho etické spisy. Autor knihy vychází z přesvědčení, že toto etické učení je opomíjeným klenotem naší civilizace, a všímá si současných interdisciplinárních snah o jeho oživení skrze aktualizaci právě konceptu morálního charakteru. Autorovým záměrem je tyto snahy kriticky posoudit, tedy zvážit, zda se nevzdalují svému cíli, a zároveň je systematizovat. Za stěžejní považuje podkapitolu vymezující funkci Aristotelovy etické nauky a celou třetí kapitolu, jež definuje pět kritérií adekvátní aktualizace. Druhá kapitola představuje základ pro následující úvahy, analyzující pojmy Aristotelovy etické nauky a jejich vzájemné vztahy. Kritickému posouzení konkrétních návrhů k aktualizaci a zejména prominentní analogii dovednosti (skill analogy) se věnuje kapitola čtvrtá. V poslední kapitole pak autor vytváří typologii aktualizací a předkládá vlastní náčrt k aktualizaci morálního charakteru. Kniha je zamýšlena pro mírně pokročilé v oblasti morální filozofie. Zároveň však obsahuje dostatek příkladů a odkazů a jednotlivé argumentační kroky jsou vysvětleny s takovou pečlivostí, aby byl spis přístupný každému trpělivému čtenáři.

Mi van, ha az idők vége már rég eljött, csak nem vettük észre?Mi más magyarázná, hogy az emberi kapcsolatok fellazultak, és az elmagányosodás vírusként söpör végig a világon? Ráadásul még a popzene is elviselhetetlenül unalmassá vált.Basildon egyedül él egy kisvárosi társasházban. Bár több tucat embertársával osztozik a házszámon, mind bezárkóznak a saját kis világukba. Jobb híján megpróbálja kitalálni, vajon miféle emberek a szomszédai. Fantáziáit észrevétlenül formálják saját élményei és vágyai. Szereplői mind az idővel állnak harcban: Milos bakelitlemezekkel veszi körbe magát, hogy megőrizze a múltat; Juditot egykori rövidke sztárságának emléke kísérti; Virág pedig riadtan veszi észre, hogy a fiatal fiúk már nem keresik mindenáron a társaságát.Életük derekán ők négyen fel kell ismerjék, hogy minden tökéletlenségük ellenére részei az egésznek.„Amikor a 2001: Űrodüsszeiában a Frank nevű űrhajós elszakad a hajótól, ott ér véget a 20. század. Ahogy lebeg az ember az abszolút szabadságban korlátok nélkül, isten nélkül, gyökértelenül. Ha ez után a kamera tovább követné, azt láthatnánk, ahogy a pánik és az eufória, ez a két fej, amely egyaránt az elképzelhetetlennel való találkozás élménytestéből áll ki, együtt emészti fel előle a maradék oxigént, mígnem beáll a hypoxia, s azt vízionálja, hogy megmenekül. Ez maradt az egyetlen izgulnivalónk a 21. században, hogy az utolsó percekben találunk-e olyan káprázatot, amely megfelel az ízlésünknek.”

A bolygóideg a test leghosszabb és legbonyolultabb idege. A koponyából indul ki, és információkat közvetít a test legfontosabb rendszerei, például az agy, az emésztőrendszer és a szív főbb szervei között. Egyik fő feladata a test nyugalmi állapotának fenntartása.A csakrák – testünk láthatatlan energiaközpontjai – a főbb ideghálózatokhoz kapcsolódnak, amelyek a bolygóidegen keresztül minden belső szervünkhöz elérnek. E két rendszer tökéletes összhangjának köszönhetően képesek vagyunk meggyógyítani a múltat, és megtisztítani testünket azoktól az intenzív reakcióktól, amelyek már nem szolgálnak minket.A csakrák és a bolygóideg megtanít arra, hogyan azonosíthatod az idegrendszered által küldött információkat, és mit tudsz tenni a rendszer megnyugtatásáért. Felfedezheted, hogy az egyes csakrák milyen pszichológiai dimenziókat rejtenek, és megtanulhatod, hogy a fájdalom elől nem menekülni kell, hanem fel kell dolgozni.A több mint negyvenöt gyakorlatot és feladatot tartalmazó könyv bemutatja, miként tudod a legjobban aktiválni az energiáidat, és megtanít bízni a testedben.Ha valaha is küzdöttél szorongással, depresszióval vagy érzelemszabályozási nehézségekkel; ha úgy gondolod, hogy gyermek- vagy felnőttkorodban traumatikus találkozásokon estél át; ha testi szenvedést okoznak egy trauma következményei; akkor ez a könyv neked szól. Tulajdonképpen mindenkinek szól, aki nem akar tovább menekülni a testében kialakuló szenvedés elől, és szeretne információt gyűjteni arról, hogyan gyógyíthatja meg magát.

  „Nem az a szegény, akinek kevese van, hanem aki többre vágyik.”

Ajánlom e könyvet bárkinek, ki hol élete örömökkel teli, hol keserű napjain valaha elgondolkozott azon pillanatainak mély eseményein olyan egyszerű kérdések felvetésével, mint a „hogyan?”, a „mi lenne, ha...?” és a „mi lett volna, ha...?”, vagy a „miért?”. Egyszóval mindenkinek. Ajánlom kiváltképp azoknak, kik bármiféle felismerésre szert tettek ezen pillanatok alatt. Olyan felismerésekre, amik minden egyes alkalommal afféle sikerélményt nyújtottak értelmük egy szinttel való emelésével. Avagy, lelkük erősítése és megnyugvása felé.Teljesen hétköznapi felvetésekről szól ez a rövid de átfogó kötet, melyeket a legkülönbözőbb szinteken szemlélve csupán gondolkodásra késztet. E „szintek” percepciói az, ami megihlette e könyvet. Ugyanakkor, megihletett az egyén „túlélése” jegyében azon sajnálatos alapon, hogy olyan világot élünk, ahol a „mindenkori” természetes normák, emberi értékek és hagyományos életmódunk is eltűnőben van, veszettül haladva az abnormalitás felé. Haladunk egy olyan dekadens társadalom felé, hol tudatunk deformitása okozta groteszk normák lesznek uralkodók. Úgy vélem, jelenleg még csak az „interregnum” idejét éljük, a jelenleginél sokkalta markánsabb változáson fog átesni a már „kifejlett, uralkodó” újtársadalom. Az e világban való boldogulásunk zálogát pedig hagyományos társadalmunk kohéziójában és egyéni tudatunkban lelhetjük, a tudatos, már-már szükségszerűen sztoicista gondolkodásmódunk képében. Hiszen, egy nem normális világban nem boldogulhatunk a megszokott módon, normalizálva az abnormalitást.Józan tudatosságunk pedig, nem csak egyéni, hanem közösségi érdek is, mert kontrollálatlan érzelmeink, haragunk és „ösztöneink” könnyen konfliktusokat és széthúzást szítanak.

Mentő száguld egy haldoklóval a kórházba. A kihunyó elmében emlékszilánkok villannak be: Klauzál tér. Hatvanas évek. Omladozó falú gangos házak, egy zöld bódé, egy kiskocsma és egy ételkimérés. Gyermekkor. Átmeneti emberek átmeneti időben. Elveszett lelkű felnőttek vonszolják magukat céltalanul: sehonnan jöttek és ugyanoda tartanak, megrágta és kiköpte őket a történelem, vágyaik legfeljebb a lavór helyetti fürdőszobára vagy a folyosó végi közös budi helyetti saját vécére szorítkoznak. A gyerekek pedig csak próbálnak gyerekek lenni, kajlasággal, első szerelemmel, első lerészegedéssel, a szülők lesajnálásával, a világra való rácsodálkozással – keresve önmagukat, identitásukat, valódi múltjukat és lehetséges jövőjüket. Hogyan lehet feloldozást adni és kapni, hogyan lehet identitást találni a megfosztottságban, önnön halálán túl is megtartani egy már az életében elveszett generációt? A filmszerűen megírt, lírai hangú, önéletrajzi ihle­tésű regényt ezek a kérdések feszítik széjjel, a válasz megtalálásának leghalványabb reménye nélkül.

„Konzervatívnak lenni egy bizonyos emberi létmód, és a konzervatív habitus az élet minden területén – képzőművészetben, zenében, irodalomban, tudományban, vallásban – megjelenik. Ebben a könyvben a „konzervatív” politikai filozófiával, nem pedig az ugyanezzel a jelzővel illetett politikai tevékenységgel foglalkozom. Az így értelmezett konzervativizmus gazdag forrása a politikai rendről való elmélkedéseknek, és e könyv célja, hogy megmutassa a konzervatív szemlélet mögöttes koherenciáját, illetve védhetőségét. Remélem, hogy olvasóim – akár helyeslik a konzervatív politikát, akár nem – belátják, hogy a konzervatív eszmék mindenképpen érdekesek, és szükséges megismernünk őket, ha érteni akarjuk, kik vagyunk, hol állunk, és miért.” 

„…az elénk tolakodó témákról írni olyan munka, amelyet elvégezni kötelességünk” – olvassuk Roger Scruton filozófus közírói hitvallását. Közel ötven év esszéiből, kritikáiból, véleménycikkeiből, valamint naplójegyzeteiből készült válogatást tart kezében az olvasó. A gyakran provokatív hangvételű írások témái széles skálán mozognak – a halfogyasztástól a feminizmusig, az állatjogoktól a libanoni keresztényekig és Noam Chomskytól Margaret Thatcherig –, ám egyenként és együtt is híven tükrözik a szerző kérlelhetetlen kiállását a hagyomány- és tekintélytisztelet, illetve a nemzeti szuverenitás mellett. A sok vitát szító írásokon átsüt a szerző – korunk felkapott ideológiával szembemenő – mély meggyőződése, hogy ezen értékek nélkülözhetetlenek a társadalmi biztonság és összetartozás megőrzéséhez. Ahogy saját publicisztikai ars poeticáját summázza: „Attól, hogy egy vélemény nem divatos, még lehet igaz.”

  „Rá lehet venni a népet, hogy kövesse a helyes utat, de azt már nem lehet elérni, hogy meg is értse azt.”

„Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás?"

Persze az intézetről egészen más leírást kell adni, egy szót se a magas hangú, velőtrázó sikolyról, amit elmenőben, az egyik rácsos ablak mögül hallottak, s amitől remegni kezdtek, és a fogukat csikorgatták.

„A nagy újság Machiavelli művében a gonoszság feltétlen, aggálytalan tudomásulvétele. Az emberiség erkölcsi elvei, a középkor magasztos keresztény és lovagi eszményei nem hagytak rajta semmi nyomot; a végletes realista szeme előtt csak az ősi ösztönök állnak, fejedelmének csak azokkal kell számolnia. A politikában nincsen erkölcs, csak szükségszerűség, necessita.” Szerb Antal

A mesterséges intelligencia (MI) hatalmasat lépett az elmúlt években: emberszerűvé vált a vele való kommunikáció. Ez egyúttal élessé tett rengeteg olyan kérdést is, amelyeket korábban a sci-fik világából ismertünk. Mikor ébred öntudatra? Elveszi a munkánkat? Mit tanítsak a gyerekemnek? Milyen lesz, ha mindenkinek intelligens asszisztense van, ami tanítja, munkatársként támogatja, vagy akár randipartnert keres neki? És a félelmeken túl: mit várhatunk egy olyan világtól, amelyben az MI valóban segít olyan alapvető kérdésekben, mint a fizikai vagy mentális egészségünk megőrzése és fejlesztése, vagy akár a Földünk egészségének megőrzése? Ha úgy érzed, hogy ezekben a kérdésekben a borzongató szalagcímeknél mélyebb válaszokra vágysz és keresed azt, hogy személyes szinten mit tudunk tenni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az MI-ből egyéni, közösségi és társadalmi szinten, akkor ez a könyv neked szól. A MI lesz velünk?! könnyed, személyes stílusban, sok aktuális példával tarkítva vezeti végig az olvasót a mesterséges intelligencia által felvetett nagy kérdéseken és az azokra jelenleg elérhető válaszokon csak annyira érintve a technikai részleteket, ami ahhoz kell, hogy megérthessük az egyénekre, a társadalomra kifejtett hatását.

Az amerikai társadalomra máig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy abban – bár tagjai kemény versenyre vannak kényszerítve – ki-ki érdemei szerint juthat előre, s a társadalmi mobilitásnak nincsenek korlátai. A neves amerikai filozófus, Michael J. Sandel könyve viszont jelentősen árnyalja ezt a képet. Érvelése szerint noha Amerika krédóját a meritokráciára adja, valójában az ország elitje folyamatosan újratermeli magát, s emiatt egyre inkább lezárulnak a társadalmi felemelkedés csatornái. A folyamat az elit tagjaiban gőgöt, a leszakadókban viszont dühöt és elkeseredést szül, s így a társadalom szövetét megbontva a populizmus napjainkban megfigyelhető előretörésének melegágyává válik. A jelenség mélyen meghúzódó okait és eszmetörténeti gyökereit is feltáró Sandel éppen ezért arra buzdít, hogy értékeljük újra a sikerhez és a kudarchoz fűződő viszonyunkat, mert csak így tudjuk elejét venni a világunkra leselkedő katasztrófának. Ehhez azonban szolidaritásra és alázatra van szükségünk, hogy belássuk: sikereinkben és kudarcainkban sokkal kisebb szerepe van tehetségünknek és egyéni teljesítményünknek, mint a tőlünk független szerencsés körülményeknek, munkánk értéke pedig nem mindig esik egybe az érte kapott fizetséggel. Csakis ezen igazságok közös felismerése révén érhető el az a végső cél, hogy a társadalom minden tagja méltó és tisztes életet élhessen.