Content 2 Connect strana 5 z 9

Aki már járt Egerben, tudhatja, hogy minden út a várba vezet. Ha a vaskos, meredek falak beszélni tudnának, török és magyar fegyverek csörgéséről, ágyúdörrenésekről – az 1552-es ostrom élethalálharcáról – regélhetnének. A néma kövek helyett megtette ezt a vár remetéje, Gárdonyi Géza, s halhatatlan művet alkotott. Két főalakjával, Bornemissza Gergellyel és Cecey Évával pár éves korukban találkozunk először, s nyomon követhetjük életük romantikus fordulatait: török fogságból szabadulást, lányszöktetést, rabszöktetési kísérletet. Már-már révbe ért hőseink Eger vár ostrománál találják újra szembe magukat gyerekkori ellenségükkel, a kegyetlen Jumurdzsákkal…

A Lord Felix Hontings, a Daughter Hill- grófság örököse, Vucli Tóbiással együtt az angol kisváros főterén gyűlést tart, mégpedig az önműködő villamosjegy-szabadalom mielőbbi népszerűsítése ügyében. A nagy érdeklődést keltő gyűlést két markos ápoló megjelenése szakítja félbe, akik a szónokokat visszaszállítják az elmegyógyintézetbe, ahonnan megszöktek. A meglepőbbnél meglepőbb események során kiderül, hogy a hírneves magán-elmegyógyintézet „ápoltjai” között nemcsak egy egész békacsaládot az agyvelejében patronáló meteorológus, hanem éjjel-nappal kísértő „szellem”, rablógyilkos, régóta körözött szélhámos – sőt, kissé delíriumos állapotban lévő rendőrnyomozó is előfordul A hol burleszkbe, hol rémdrámába torkolló események a regény végéig igénybe veszik az olvasók nevetőizmait, hogy azután a fáradalmakat egy lord és egy kísértet-lady – civilben táncosnő – esküvőjén pihenjék ki, mely az elmegyógyintézet körülményeit is fölülmúló ősi várkastélyban zajlik.

A dilettantizmus okozta fiaskó végez a másik beszély hősével, gróf Rengeteghy Ottóval. Ő az a bizonyos Egy ember, aki mindent tud. Katonai pályáján és a szerelemben eléri, amit akar. De egyszer „választóvizet” (salétromsavat) töltenek az italába, és ettől olyan helyzetekbe keveredik, amelyeket Jókai fergeteges humorral tud megírni. A spiritizmusról és a „cikográpról” szóló bekezdések Karinthyéval egybevethető komikus tehetségéről árulkodnak. Mulattatóak, számunkra – akaratlan célzásaik miatt – különösen aktuálisak a gyapottermesztés magyarországi csődjét meg a jak-tenyésztés nehézségeit ábrázoló, swifti gúnyra emlékeztető példák. Úgy tűnik föl, hogy Jókai akár Kemény Zsigmondnál, akár későbbi követőinél messzebbre jutott el a különféle „ködképek” fölismerésében és leleplezésében.

A könyv arról a korról, nemesi generációról szól, amely az 1820-as évektől vívta harcát Magyarország polgári átalakulásáért, szellemi és anyagi felvilágosodásáért.

Mark Twain vonzalma a hajósélet iránt több művéből ismeretes. De, hogy ő maga mint hajókormányos hogyan élt, azt ebben a művében írja le a legrészletesebben. Beteljesült vágyairól igen mozgalmas-kalandos-humoros fejezetekben ad számot. A Nagy Szennyvízcsatornát a Mississippit érett író korában ismét végigutazta, s ennek a hajóútnak ürügyén bűbájos történet-mozaikokban eleveníti fel a korabeli életet. Kifogyhatatlan mesélőkedv és kesernyés-csípős humor lengi át az egész könyvet, melynek ellenállhatatlan varázsa végig vonzásában tartja az olvasót. Ennek során aztán szondázásról, ujjlenyomatokról, viharokról, szépséges palotákról, iparkodó zsiványokról, spiritiszta szeánszokról, bűnbánó betörökről, vérbosszúról, arkangyalokról, indián legendákról és egyebekről villant fel maradandó képeket.

Az Erato a bécsi Hellas Verlagnál jelent meg 1921-ben, 500 számozott példányban és terjesztése csak előzetes feliratkozás alapján történt. A könyvbarátok számára készült kiadást az akkoriban nagyon népszerű Bayros metszeteivel díszítették, és bibliofil értékének megfelelő áron juthattak hozzá az érdeklődők. Magyarországon először 1947-ben jelenhetett meg a budapesti Officina kiadó gondozásában, kétnyelvű kiadásban. Babits meglehetősen hajszolt körülmények között készítette el az antológiát. Annak ellenére, hogy az erotikus világirodalom remekéből választott verseket, sokféle vád és támadás érte, sokszor még barátai részéről is. Tóth Árpád és Szabó Lőrinc azonban végig támogatták munkájában, és bár a fordítások mindegyikét Babits szignálta, néhányat ők készítettek el. A mai olvasó nyilván csodálkozva hall e rég elvonult viharokról. Ma főként azokra a kiváló fordításokra figyel, amelyek aligha jöttek volna létre a kötet kínálta alkalom nélkül.

„Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme művészetének. De nem mindegy, hogy az ember mivel játszik. Az Esti Kornél esetében a játék az egész élet és a világ gyökérkérdéseivel folyik. A játszó ember grimasz mosolya, néha idegen kacagása mögött egy új bánat vonaglását érezni. A játszó ember azzal teszi kibírhatóvá ezt a világot, hogy játékká komplikálja és egyszerűsíti. A forma bravúrján, a stílus ragyogásán túl ez az új bánat, igazi Kosztolányi-bánat teszi az Esti Kornél könyvét feledhetetlenné.” (Schöpflin Aladár)

A regény a híres komikus és kabarészínész, Kabos Gyula ötlete alapján született, így mi más is lehetne a témája, mint a kabaré világa. A főhős, Birsics Ferenc banktisztviselő munkahelyén kabarétréfákat ír, s bár az alkotás a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jelentősnek, a Fővárosi Kabaré igazgatója mégis vállalja a bemutatását. Kabarészerzőnkre ezután nagyszerű kalandok sora vár: a nevét megváltoztatják, elsodorja egy forgószélszerű szerelem, művészi öntudata szárnyal… s majd elérkezik a premier napja. S hogy sikerül-e Bányainak meghóditania a közönséget? A válasz kész kabaré.

Egyszer éjjel zörgést hallottam. Befutottam. Láttam, hogy az ágya üres. Aztán gyakrabban megnéztem. Sohse hallottam mikor elment, se mikor megjött. De mikor üres volt az ágya, felköltöttem Apolló nénit és itt reszkettünk, itt imádkoztunk együtt a Mária képe előtt, hogy az én jó bátyámat oltalmozza.

Balzac maga nevezte regényének hősét, Goriot apót „az apaság krisztusának”. A mű ma is úgy él a köztudatban, mint egy szenvedő, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa története, a lányai által kisemmizett, őket mégis az utolsó pillanatig szerető öregember regénye. A regény megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül részt vevő Rastignac más Balzac-regényekben nagy karrieristaként szerepel, szalonok hőse, a legszebb nők kegyeltje, az élet igazi császára. Itt azok a vonásai állnak előtérben, amelyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci hős miért egyúttal a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban „kikevert” alakja a szerző embergalériájának. Rastignac ugyanazon penzió lakója mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi – kötelező érvényű – mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család belvilágát is. Ugyancsak a penzió minuciózus leírásából kapunk először képet arról a Párizsról, amely a további darabok legfőbb színhelye, a „nagy” társadalomnak mintegy szimbóluma lesz. A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávlatosabb, legsejtelmesebb zárásai közé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temetődik el. Rastignac híres szavai a temető hegyéről látható esti Párizshoz: „Most mirajtunk a sor!” – nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak kihívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.

A kötetben megtalálhatóak a Cselkas, Elzüllöttek, Huszonhat és- egy című novellák.

Ez az e-könyv a Grimm-testvérek meséiből nyújt egy csokrot Benedek Elek tolmácsolásában. A Jancsi és Juliska, Hamupipőke, Hófehérke és a hét törpe, A békakirály és még sok más mese olyan klasszikusok, melyeket minden szülő szívesen olvas esténként gyermekeinek.

Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak”, semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, amely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet.”

"Egy suszterféle aggódó szemü ember pólyás csecsemőt tart a karján. A zsebéből szoptatós üvegnek a gumija lóg ki. A lábaszára mellett egy négyéves szöszke fiúcska, meg egy hároméves még szöszkébb úri leányka. A fiúcska bársonyruhás és tányér-galléros, de meztelen a lábacskája. A leányka térdig-szoknyás és sárgacipős." (részlet)

A Hamlet (1601), talán legismertebb, legtöbbet játszott műve Shakespeare-nek. Középpontjában az élet kínálta, s mindenkiben fölmerülő kérdés áll: "Lenni vagy - nem lenni?", és ha lenni - hogyan? Mi az emberi cselekvés végső határa a vélt vagy valós hiba, netán bűn helyrehozatalához? Egyáltalán van-e igazi létezés, s ha van, az mennyire lehet veszélyes a létezőre? Vívódó, töprengő alkotás a dráma, miként a főszereplő maga. Hamlet késleltetett bosszúját hosszas önmarcangoló kérdéselvetések, bizonyságkéresésék előzik meg. Végül igazságot szolgáltat, de ő is belepusztul. Tűrni vagy ellenszegülni? A reneszánsz ember dilemmája örökérvényű! Mert a cselekvés erkölcsileg legvitathatóbb pontja az emberi élet kioltása. Van-e joga valakinek - ha oka van is - ölni? Következmények nélkül semmi sem vállalható, különösen nem a pusztítás. De van-e joga az embernek vélt vagy valós igaza tudatában nem cselekedni, nem vállalni a tett kockázatát? Mennyire tartozunk felelősséggel a külvilág és saját lelkiismeretünk előtt? Hamlet tettével válaszol a kérdésekre, ám az egész dráma nem ad egyértelmű feleletet. Nem is adhat. Remekművek; géniuszok és a természet sajátossága a talányosság... Nem beszélve arról, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb döntéseit mindenkinek magának kell meghoznia.

Ki ne ismerné a rút kiskacsa történetét, vagy a rendíthetetlen ólomkatona kalandos útját? Hans Christian Andersent olyan meseírói képzelettel áldotta meg a sors, hogy történeteiben nemcsak a hús-vér emberek kapnak főszerepet, hanem a tárgyak is megelevenednek és hősökké válnak, különleges lelket lehelve beléjük. Hol elszomorítóak, hol kedvesek és elgondolkodtatóak a meséi, de annyi bizonyos, hogy a gyermekek mesetárából nem hiányozhatnak; a csodaszép rajzok még hangulatosabbá teszik a történeteket, ezzel is segítve a kicsik fantáziáját.